Nagykő

Nagykő

2013. november 16., szombat

Drótköteles közelítés

Nem ettek meg a medvék, csak kiestem a ritmusból kicsit, de most folytatom az írkálást. Éppen esedékes volt a kollégium befizetése, mikor pénz állt a házhoz. Gondoltam gyorsan túl leszek rajta, bemegyek és kifizetem a kollégiumban, ahol kell..sorra is kerültem, mikor közölték velem, hogy nem vagyok benne a rendszerben és ha ők raknak bele, akkor költségtéritéses összeget kell fizetnem, ami jóval drágább. Gondoltam, ezen ne múljon, szerencsét próbálok, végülis nem veszíthetek, így erdősítés óra után odabátorkodtam a Rektor Úrhoz, hogy ugyan mit tehetnék, aki azt mondta, hogy menjek a bankba, fizessem be a kisebbik összeget a kolesz számlájára és várjak, amíg bekerülök a kollégiumi rendszerbe. El is mentem informálódni a kollégium igazgatónőjéhez, hogy ugyan milyen számlára kell befizetni az összeget, gyorsan kiderült, hogy ő még nem is hallott ilyesmiről, de a Rektor neve említésekor hihetetlen gyorsaságra kapcsolódtak az agytekervények és írt egy papírt, hogy igazolja, hogy nekem nem kell felárat fizetnem a koleszért, így bátorkodtam visszamenni a kiindulási befizetőponthoz, ahol mégis ki tudtam fizetni az alacsonyabb összeget. Egyébként az emelt ár sem vészes, de 10-el szorozva már meggondolja az ember. Kaptam is egy nyugtát, amin természetesen elrontották a nevemet, de ehhez már hozzászoktam. Nem tudom, hogy miért hasonlít jobban az "ő"-höz az "a" jobban, mint az "o", de biztosan nyelvtörténeti okai vannak, amibe nem akartam belemenni. A nyugtát bemutattam az igazgatónőnek, aki bejegyezte, a Mero Mandor névhez, hogy fizettem.
Ez a bürokrácia annyira megérintett, hogy elhatároztam, bevezetem az őszi szünetet, így egy kicsit meghosszabbítottam a hétvégét előre is meg hátra is, ahogy illik.
Először Szatmárnak vettem az irányt persze vonattal, ami volt vagy 10 óra, mert a vonatok eszméletlen lassúak és nem mindig a legrövidebb utakon kacsáznak, de megérkeztem, finom töltött káposzta, tyúkhúsleves várt nagymamámnál. Meg is fordult a fejemben, hogy minden hétvégén lejöjjek, vagy esetleg vissza se menjek. Kimentünk a temetőbe is.
Boti öcsém is ott volt, akivel elgurítottunk röpke 264 kg vasat az ócskáskoz egy kisszekérrel, aminek kiesett a kereke út közben, de az öntöttvas kályha rajtamaradt a szekéren. Mindig kihagyott a szívverésem, mikor néhány ezer eurós bmw-k mellett húztuk el a vasat, de elértük a célunkat. Egyébként út közben megállt néhány cigány is egy szekérrel, és felajánlották, hogy ne kínlódjunk ezzel a sok nehéz vassal, majd ők elviszik, de nem volt szerencsés napjuk.
Nagymamám, Boti és én nekiindultunk Budapestnek maxi-taxival, majd délutánra már Katalinpusztán ettük a finom kakaslevest, amit két kakas bánt. Degeszre ettük magunkat, összeült a család, beszélgettünk. Elmentem egy régi barátomhoz is, Attilához, a katalinpusztai erdészhez, akinél kezdődött az erdész "pályafutásom". Nyaranta nála dolgoztam közmunkásként és sok mindent megtanultam tőle. Másnap ismét Budapest, kellemes délután következett, ami túl gyorsan eltelt, de ez az élet rendje. Az emberek rohannak, de az emlékek megmaradnak, amiket olyankor is felidézhet az ember, mikor egyedül van, elmélyedhet gondolataiban. "Timpul e dascalul cel mai bun." - ami annyit tesz, hogy "az idő a legjobb tanár." Ezt egy román közmondásos könyvben olvastam.
Nem minden román közmondás ilyen tanulságos, például a kedvencem az "Albina moarta nu mai face miere." vagyis "a döglött méhecske nem csinál mézet."
Elintéztem még egy-két hivatalosabb dolgot és indultam is keletnek. Megpróbáltam visszarázódni a tanulásba, de elég nehéz volt.
Indult egy román nyelvi kurzus is az erasmus-os diákoknak, amire elmentem és szembesülnöm kellett azzal, hogy a tanárnő után én tudok a legjobban románul, ezt ő gyorsan észre is vette és mondta, hogy akkor távozzak, persze csak viccelt. Angolul magyarázza a román szavakat a spanyoloknak, olaszoknak és még kitudja kiknek, mikor bemondta, hogy "Chicken is pui, da?", akkor önkéntelenül rámjött a nevetés.
A múlt hétvégén Sepsiszentgyörgyben néptánctalálkozót tartottak, amire el kellett néznem, pénteken és
szombaton is táncház volt, de a pénteki után azt mondtam, hogy ez kitette a szombatit is, úgyhogy szombaton már csak regenerálódtam.
A héten már minden a rendes kerékvágásban volt, kedden elmentem egy új tánccsoportba is próbálni, a Sirülőbe, ahol a Háromszék te. koreográfusa tanít. Nagyon megtetszett, kalotaszegit tanulunk, már alig várom a jövő hét keddet. Hogy kicsit szakmázzunk is, csütörtökön kitermelés gyakorlaton kimentünk a tanműhelyhez, ahol fát hasogattunk hidraulikus géppel, akkor aprítottunk gallyakat faapríték darálóval, és megnéztünk egy csörlőt is, amit a drótkötélpályás közelítésnél használnak. Nagyon tetszik ez a drótköteles közelítés. Ma volt elméleti órán egy vendég előadó, aki ilyen eszközöket importál Svájcból a Wyssen cégtől. Rengeteg érdekes dolgot mesélt.
Egy ilyen rendszert egy szakképzett személyzet 3 nap alatt felálít, olyan 200m kábellel, akár 3000 méterig meredek lejtőkre is.


A kocsika, ami a sodronyon csúszik valójában egy kisebb csörlő, ami kb. 3 tonnát felcsörlőz a kocsikához, ami lecsúszik a faanyaggal a rakodóhoz. a gravitációt kihasználva közelíthető ki a faanyag. A kocsikát egy nagyobb csörlő húzza vissza, olyan, mint ami a fölső képen is látható. A nagyobb csörlő szánkó vázra van ráépítve és traktorral lehet húzni a helyére, ahol hozzákötik egy fához. Az előadó elmondta, hogy egy ilyen gép csak napi 30 liter üzemanyagot fogyaszt, ellentétben a nagyétvágyú közelítőgépekkel. Rengeteg változat van, több kábeles megoldások is vannak, ebbe még nem ástam bele magam, de van anyagom hozzá. Olyan 250 ezer euró egy kisebb rendszer, amivel már el lehet dolgozgatni. Brassótól 30 km-re is van most egy ilyen pálya szerelve, beszéltük is a fiúkkal, hogy kimegyünk megnézni egyik nap.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése