Nagykő

Nagykő

2013. december 15., vasárnap

Pürkerec

Ma reggel csörgött a telefonom, valahogy elnéztem az időt és későn keltem, de még le tudtam nyalni a buszjegyem és felszálltam az 5-ös, majd 6-os buszra. Az utolsó napom Erdélyben idén nem Brassóban,
hanem Pürkerecen töltöttem András barátom invitálására. Pürkerec Brassó mellett található, Tatranggal és Zajzonnal együtt alkotják háromfalut. Itt laknak a háromfalusi csángók. Az esti boricáláson megtudtam Rókától, hogy azért hívják őket csángóknak, mert határőröknek nevezték ki az őseiket az ezeréves határra, de sokan inkább leszereltek és letelepedtek a Zajzon és Tatrang patakok mellé. András unokatestvére, Gyuri vitt ki Brassóból minket, aki egyébként a pürkereci boricások vatáf-ja. A vatáf egy fő egyéniség a táncban, aki összefogja az egészet, irányítja a bonyolult térformákat és esetleg meg is bünteti a lazsálókat. Pürkerecre érve ettünk egy jót és nekiindultunk a határnak, kimentünk egész a korall kőig, ami András elmondása szerint annak az időnek a maradványa, mikor még a pürkereci csángókat a tengeri kagylók képviselték. A faluból kifelé menet megfigyeltem a kontyos tetejű csángó házakat, melyek nagyon jó hangulatot kölcsönöznek a falunak. Szerencsére elég sok megmaradt az eredeti állapotában.



"Állj meg úton járó, kérded itt kie ekszik:
Tiszteletes György pap uram tesz nyugszik:
Lelke penig mennyben vigad, örvendezik.
Trombitaszó után kettő edgyesedik:
Ötven esztendőt szolgált ezen házben
Hetven 8 penig töltőtte világban
Ezerhétszázhuszonkettőben meg halván
E tett ez sírben Szent Iván havában."


Írja a templom falában lévő ősi hagyaték, melyet a templomban találtak meg annak idején. A templom nagyon szép állapotban van és évszázadok óta a dombról figyeli a falu népét, miként viseli magát a zavaros világban. Majd tovább haladtunk tovább a hóval takart határba néha egy-egy nyúlat meghajtott a hozzánk társult kóbor kutya, de mi nem sokat zavartattuk magunkat. Ugye milyen közös lehet két erdésznek készülő fiatalban, elkezdtük határozgatni a cserjéket, fákat a falu szélétől kezdve. 
Egyszer csak megálltunk és András a szemközti domboldalon mutatta, hogy az bizony az "asszonyok ösvénye". A mondás szerint az asszonyok ezen az ösvényen vitték ki a csobányoknak a merendéjt (pásztoroknak kaját), a másik elmélet, hogy az asszonyok azon az ösvényen mentek ki az erdőbe és szedték a rőzsét, és sütték a kenyeret. Mindkét elmélet azt támasztotta alá, hogy az asszonyok igen hasznos munkát végeztek a faluban.
A másik domboldalra mutatva mondta András, hogy az pedig a "patak", ahol régen gyümölcsös volt, mára már csak pár fácska árulkodik erről. 

Nagyon szép erdeifenyvesen csaptunk keresztül, hatalmas fák nőttek ide. Úgy tartják, hogy még  a monarchiában kezdték itt ültetgetni ezeket a fenyőket, előtte bükk vagy kocsánytalan tölgy volt ezen a területen. Az újulat is ezt bizonyítja, hiszen a csemeték nagy többsége kocsánytalan tölgy.
Lassacskán elindultunk visszafelé, a kutyaugatások hangját követve, hófúvásokon, bokrokon keresztül. Ilyenkor télen még a kutyaugatás is másképpen hallszik. Néha meg-megálltunk egy-egy csipkebogyó szünetre, hegyeztük a fülünk és csámcsogtunk. Galagonyát is ettünk.
Hazaérve megérkezett az édesapja is Andrásnak és elmentünk a malomba Marci bácsihoz megőrölni a törökbúzát és a kukoricát. Nagyon igényes gépezete van az embernek, Németországból vette annak idején és összesen 8 darab ilyen van Erdély szerte az elmondása szerint.
Kis pityókát (krumpli) is válogattunk, bepakoltuk a kocsiba a terményeket és ettünk. Megérkezett András barátnője, Andi is, aki szintén egyetemista, csak ő már doktorál. Kicsit beszélgettünk a boricáról, a helyiekről, majd megmutattak nekem két fokost, az egyiket egy padláson kapta András, a másikat egy öregasszony görbebotként használta és ő inkább megvette tőle pénzért. Ezek ősi fokosok, melyek maradványai egy kicsit több virtussal teli kornak. Annak a bizonyítékai, hogy ezen a vidéken farkastörvények uralkodtak, még ma is felfedezni egy-két ilyen jellembeli viselkedést.




Ez a helyi csángó népviselet, de manapság fekete posztónadrágot és lajbit hordanak, a lábukon csengőket és a kezükben lapockát visznek, mely két tulipánból áll, és bele van faragva az, hogy a hordozója a családnak hanyadik leszármazottja. Pürkerecen nagyon sok Fejér nevezetű ember él, így különböző gúnyneveket, megkülönböztetéseket adtak egymásnak a helyiek. Andrásék az Úri Fejérek. Beszélgettünk még kicsit, majd elmentünk borica próbára, mert a pürkereciek vasárnap fellépnek négyfaluban. Van egy úgynevezett kuka, aki állarcba öltözik és úgy követi a boricásokat. A legények a kedvesüktől tollat kapnak a kalapjukba, ez lehet árvalányhaj, de akár állati toll is.



Andi, András és a kuka.

2013. december 13., péntek

Kezdjetek szeretni, hogy legyen min nevetni,

Az iskolában már egész otthonosan mozgok, már nincs bennem semmilyen szorongás, nem félek attól, hogy megszólítanak románul, megtanultam kezelni ezeket a helyzeteket. Nagyon sok múlik azon, hogy az ember hogy áll hozzá a másikhoz. Ha látják rajtam, hogy meg akarom érteni őket és jó indulattal válaszolok akár helytelenül is, akkor ők is normálisak, persze vannak kivételek mindenhol. A képen András látható a "pürkereci boricamester", én neveztem el így, miután lebetyározott. A borica egy régi háromfalusi csángó tánc, mely kiveszőfélben volt, de mostanában újra összeálltak és ápolják az örökségüket. A lábukon csengő van, András azt mondta, hogy azért maradt ez meg, mert annak idején az ősei határvédelemmel foglalkoztak és csengőt kaptak a lábukra, amit nem tudtak levenni annak érdekében, hogy ne tudjanak elszökni. Érdekes szimmetrikus alakzatokat vesznek fel a tánc során, ezek meghatározott formák. Karácsony táján elmennek boricát járni a faluba, házról házra járnak és a gazda fogadja őket. A gazda dönti el, hogy melyiket járják, az egyes, kettes, hármas vagy török boricát. A tánc közben az egyik legény egy nagy bikacsökkel mászkál a kezében és megbünteti azt a legényt, aki rosszul lép, rosszul járja a táncot. A tehetősebb gazdák eljáratják velük mindegyiket, majd bőségesen megjutalmazzák a boricásokat borral, étellel, pénzzel. A pénzt összegyűjtik és egy bált rendeznek belőle a falunak.



A társulás könyvet éppen Zoli forgatja hátul a padban, itt igazi csemegének számítanak a soproni jegyzetek, már a legtöbb könyvemet elajándékoztam, de úgy gondolom, hogy jó helyre.
Érdekes volt, mikor útépítés órán a tanár látókör szélesítést tartott, a tananyag helyett az életről és egy két aktuális kérdésről beszélt. Kitért a román-magyar viszonyra is, az összes magyar, aki bent volt a teremben nagyra hegyezte a fülét, hogy vajon mi fog kisülni a mondanivalóból.
Végül arra jutott, hogy ez olyan, mint a Rómeó és Júliában, az egy "családból" valók a másik család utálatára buzdítják egymást, de nem tudják megmagyarázni, hogy miért. Rögtön kitört egy kisebb vita, a románok rögtön mondták, hogy mi vagyunk a Júliák, persze Zoli gyorsan az ellentettjét vetette oda nekik. Szerintem ez nem jó hasonlat, az évek során adtunk egymásnak elég okot az ellenszenvre, de a tanult emberek úgysem foglalkoznak ezzel. Egyébként is teljesen más történelmet tanulunk, semmi értelme a vitának, mindenki döntse el magában a saját igazát.
Már alig vártam, hogy letegyem a pennámat az egyetemen és kezdődjön a hétvége. Tánctábort tartottunk Borzsovában, olyasmi volt, mint az Ürmös tábor, tánctanulással, élő zenével, esti mulatsággal.
Pityókatokányt (paprikáskrumpli) készítettünk egyik délután, kicsit odaégett, mivel a fakanál nem sokszor volt a kezünkben, mert nem volt neki hely.
Végül megettük, Szilveszterék muzsikáltak, jöttek a barátai Csomortánból. Sok mindent tanultam a székely észjárásról, meg közelebbi kapcsolatba kerültem egy bőgővel, de ez külön történet.




A szobatársam nagyon sokat iszik és a manele zene mennyisége egyenes arányban van az elfogyasztott sörrel nála. Már a barátnőjét megszoktam, hogy mindig nálunk van, de újabban egy kollégája is ideszokott, együtt isznak. Sokáig nem láttam a kiutat ebből a helyzetből, eleinte inkább felraktam a fülest és néztem román filmeket, hogy tanuljam a nyelvet, de ugye egyebet is kell tanulni. A héten megtaláltam a megoldást: könyvtár! Mindössze 3 lejbe került a beiratkozás a városi könyvtárba, egy egész évre. Van egy hatalmas terem, szinte síri csönd van és akik ott vannak, mind tanulnak. Jó érzés ott lenni, annyi szép lány van, hogy itt ez az egyetlen veszély, ami elvonhatja az ember figyelmét a tanulásról, mellém is beült egy lány, a legszebb. Már régóta kerülgettük egymást, de még nem tanultunk együtt ezidáig. A dendrológia csodákra képes.

A város már karácsonyi lángban ég, erről árulkodik ez a betlehem is, melyben a királyok és Kisjézus mellett elférnek a hangtechnikusok és néhány román népi énekesnő is. Mindenhol árusok, jó drágán árulják a portékájukat, de engem nem vernek át, már beszereztem 3 kg. gyapjúfonalat Csíkkarcfalváról az új pulcsimhoz, amit Anya fog megkötni, csak még nem tud róla.






A hétvégén ismét a Nagykőhavas volt a célpont, jó hideg volt, de jó néha fázni, a semmin elmélázni. A fölfelé úton találkoztunk két táncossal, Ildikóval és Istvánnal ők éppen a havi egyszeri romantikus kirándulásukat töltötték, nem is zavartuk őket. Az egyik barátom azt tartja, hogy ha szeretnénk letesztelni a kedvesünket, igazán megismerni a rossz és jó tulajdonságainak arányát, akkor vigyük 2000 méter fölé. Mi ugyan nem voltunk csak 1800-on körülbelül, de az eltévedésekkel, a jégbarlangnál fagyoskodással, a helyenkénti 80 centis hóval és a szélviharokkal együtt megvolt a 2000 és jelest adtam, remélem a Professzor Úr is hasonlóképpen fog vélekedni szerdán.
Ma pedig kint voltam a zágoni magánerdészetnél és megfigyeltem az irodai munkálatokat. A kapcsolatot Tas barátomon keresztül sikerült felvenni, aki immár sikakás vagy micsodás szóval faiparin van. Kedvesen fogadott az Édesanyja, Réka és Levente, aki erdőmérnökként végzett Brassóban.




Szeretnék TDK munkát készíteni, olyan dolgot kutatni, ami az erdészetnek is hasznos és engem is érdekel. Már van egy-két ötlet, vizsgaidőszak után komolyabban is neki fogok feküdni. Levente foglalkozik a csemetekerttel is, ami a magánerdő tulajdona. 20 ezer hektáron gazdálkodnak Kovászna és Hargita megyékben, bodzafordulói, szentgyörgyi, kommandói területeken. Levente megmutatta, hogyan viszik be a számítógépbe a becsléseket, milyen szerződéseket kötnek a kitermelőkkel, az ellenőrök miként ellenőrzik a becsléseket, hogy működnek a felújítások, milyen fajokkal dolgoznak. Kaptam tőlük egy rakás könyvet, kicsit árnyaltabban látom az erdőmérnöki feladatokat. Megbeszéltük, hogy vizsgaidőszak után kimegyünk terepre is.
Áldott Ünnepeket kívánok!



2013. november 28., csütörtök

Csíkország

Talajvédelemre írtam a beadandót a soproniaknak vasárnap, a mise rovására, de elküldtem 1 nap késéssel. Nehezen tudom rávenni magam a határidők betartására, de így jobban örülnek neki a tanárok, nagyobb lesz a "határérték"-e a munkámnak.
Ha már szóba került a lelki élet, mostanában többször is voltam az egyik rend kolostorában, nem írom, hogy melyikében, okkal. Itt a néptáncostársaim közül ketten is "vannak", ők röviden csak úgy hívják a helyet, hogy "Ámen". Nincs mellébeszélés. Tömör és magában foglalja a lényeget. Sok mindent írhatnék a helyről, de nem teszem, aki kíváncsi megkérdezi személyesen.
A múlt héten dupláztam, sokan gondoltak is rám, köszönöm nekik. A szerdai próbára vittem is 3 sört, megittuk a bokrétásokkal és jót táncoltunk utána. 
A tanulással minden rendben, szorgalmasan gyűjtögetem a P betűket, ami a prezent-et rövidíti, vagyis jelen volt. Lélekben nem mindig tudok jelen lenni az órákon, mert az erdészeti géptan tanár elég idős és nem tudja olyan sebességgel elindítani a szavakat, hogy el is érjenek a fülemig. De szerencsére néhány román kolléga tudja dekódolni ezeket a hangjelzéseket és papírra vetik a tudományt.
Az exploatare tanár a múltkor már Domnul Mero-nek szólított, ami bizonyos értelemben jól esett, bár eddig még nem kellett semmit sem letenni ebből a tárgyból az asztalra. Ezt néhányan szó szerint is értelmezik.
Baczoni Szilveszter Csíkcsomortán-i árnyékszékely barátom meghívott magukhoz a hétvégére. Kisebb megbeszélés után elmentem az Ámen-be, megvártam, míg összepakol és nekisirültünk a 4-órási vonatnak. Estére Szeredába értünk, nagy köd fogadott bennünket, de nem állított meg, mi csak mentünk és mentünk egészen Csomortánig. Szilveszter elmondása szerint azért volt köd, mert nem ették meg a csángók.
A székelyek furcsán állnak ehhez a csángó témához, úgy vettem észre, hogy lenézik őket kicsit, de ez maradjon az én véleményem. A székely zászló sok házra ki van rakva, jelezve az Autonómia közeledtét.
Jót beszélgettünk az úton, nem bántam meg, hogy eljöttem csíkba, az örök köd országába. Este bőségesen vacsoráztunk, majd nyugovóra tértünk. 
Szombaton egész nap szekereztünk, ugyanis Szilveszternek van 2 lova, Betyár és Manci és egy csikója, Szellő. Fordultunk egyet a majorság szemetével, majd elmentünk a szomszéd faluba terményért, ebéd után még kivittünk egy fuvar lótrágyát a földjükre és már el is telt a nap. Érdekes volt, hogy mikor dobtuk le a trágyát a szekérről, odaszólt a lovaknak, hogy menjenek előrébb, és szótfogadtak, mi a szekéren álltunk villával a kezünkbe, mit egy trágyaszóró. Mikor én szóltam oda nekik ugyanúgy, meg se moztultak, biztos azért, mert nincs csíki tájszólásom. 
Eredetileg úgy volt, hogy elmegyünk táncházba is, de ez nem jött össze., mert még segédkeztünk a helyi asztalosműhelyben az édesapjának, aki reggeltől estig szokott nevetséges összegért dolgozni.


Vasárnapra a csángók is jóllaktak Szilveszter szerint, a templomot messziről észrevettük.


Vasárnap elmentünk templomba, és én jöttem is vissza, mert fel akartam adni egy csomagot Magyarországra, csak nem értem vissza időben, mert a román vasúttársaság néha megritkítja a járatokat..
A héten minden rendben volt, Impaduriri- ból haladok a projekttel, beültem egy új órára is, silviculturara, nagyon tetszett, a vágásokról volt szó.
Erdőrendezés előadáson nem voltam, mert elmentünk Andrással meglátogatni egy kollégánkat, aki a kórházban fekszik. Szegénynek előadtam azt, mikor a részeg böllér megszúrja a saját combját, mire felkiált; harapsz??!! és megcsavarja a lábában a kést megtorlásul. Ő viszont nem tudott rajta nevetni, mert kivették a vakbelét, de onnan tudom, hogy tetszett neki, hogy mikor jött hozzá egy újabb látogató, mindig jelezte, hogy meséljem el neki is a történetet. Kedden még elmentem sirülő próbára, utána nótaest volt zenészekkel.
Ma kint voltunk kitermelés gyakorlaton és megcsodálhattuk az irányítatlan döntés folyamatát, ez az irányított döntés testvére és nem sok országban ismerik, de itt igen.
A lényege az, hogy a fa nem éppen oda dől, ahova szeretnénk, bizonyos algoritmusokkal ki lehet számolni, hogy hová fog dőlni, de ezzel még senki sem foglalkozott.
A videón a két előttem lévő srác Zoli és Csanád volt, ezt az "erre jön b*d meg" hozzászólásból is hallhatjuk. egyébként lehet kicsit eltúlzom a dolgot, mert csak 90 fokkal dőlt más irányba a fa a kívántnál és ennél sokkal durvább volt a hétfői óra. Hétfőn ugyanígy nem akart eldőlni a fa és a TAF (LKT) (nagy traktor) vezetője gondolt egyet és teljes gázzal nekiment a fának, mire az visszatörött a tetejében és lezuhant a TAF mellé. 
A tanár annyit tett hozzá az egészhez, hogy ez a különbség egy mérnök és egy TAF vezető között. Ettől függetlenül mérnökök is lehetnek TAF vezetők.
Most pedig készülődök a hétvégi bokréta táborba, ami szintén Csíkban lesz, de most Szépvíz fölött Csíkborzsovában.

Végezetül Brassó főtere.

2013. november 16., szombat

Drótköteles közelítés

Nem ettek meg a medvék, csak kiestem a ritmusból kicsit, de most folytatom az írkálást. Éppen esedékes volt a kollégium befizetése, mikor pénz állt a házhoz. Gondoltam gyorsan túl leszek rajta, bemegyek és kifizetem a kollégiumban, ahol kell..sorra is kerültem, mikor közölték velem, hogy nem vagyok benne a rendszerben és ha ők raknak bele, akkor költségtéritéses összeget kell fizetnem, ami jóval drágább. Gondoltam, ezen ne múljon, szerencsét próbálok, végülis nem veszíthetek, így erdősítés óra után odabátorkodtam a Rektor Úrhoz, hogy ugyan mit tehetnék, aki azt mondta, hogy menjek a bankba, fizessem be a kisebbik összeget a kolesz számlájára és várjak, amíg bekerülök a kollégiumi rendszerbe. El is mentem informálódni a kollégium igazgatónőjéhez, hogy ugyan milyen számlára kell befizetni az összeget, gyorsan kiderült, hogy ő még nem is hallott ilyesmiről, de a Rektor neve említésekor hihetetlen gyorsaságra kapcsolódtak az agytekervények és írt egy papírt, hogy igazolja, hogy nekem nem kell felárat fizetnem a koleszért, így bátorkodtam visszamenni a kiindulási befizetőponthoz, ahol mégis ki tudtam fizetni az alacsonyabb összeget. Egyébként az emelt ár sem vészes, de 10-el szorozva már meggondolja az ember. Kaptam is egy nyugtát, amin természetesen elrontották a nevemet, de ehhez már hozzászoktam. Nem tudom, hogy miért hasonlít jobban az "ő"-höz az "a" jobban, mint az "o", de biztosan nyelvtörténeti okai vannak, amibe nem akartam belemenni. A nyugtát bemutattam az igazgatónőnek, aki bejegyezte, a Mero Mandor névhez, hogy fizettem.
Ez a bürokrácia annyira megérintett, hogy elhatároztam, bevezetem az őszi szünetet, így egy kicsit meghosszabbítottam a hétvégét előre is meg hátra is, ahogy illik.
Először Szatmárnak vettem az irányt persze vonattal, ami volt vagy 10 óra, mert a vonatok eszméletlen lassúak és nem mindig a legrövidebb utakon kacsáznak, de megérkeztem, finom töltött káposzta, tyúkhúsleves várt nagymamámnál. Meg is fordult a fejemben, hogy minden hétvégén lejöjjek, vagy esetleg vissza se menjek. Kimentünk a temetőbe is.
Boti öcsém is ott volt, akivel elgurítottunk röpke 264 kg vasat az ócskáskoz egy kisszekérrel, aminek kiesett a kereke út közben, de az öntöttvas kályha rajtamaradt a szekéren. Mindig kihagyott a szívverésem, mikor néhány ezer eurós bmw-k mellett húztuk el a vasat, de elértük a célunkat. Egyébként út közben megállt néhány cigány is egy szekérrel, és felajánlották, hogy ne kínlódjunk ezzel a sok nehéz vassal, majd ők elviszik, de nem volt szerencsés napjuk.
Nagymamám, Boti és én nekiindultunk Budapestnek maxi-taxival, majd délutánra már Katalinpusztán ettük a finom kakaslevest, amit két kakas bánt. Degeszre ettük magunkat, összeült a család, beszélgettünk. Elmentem egy régi barátomhoz is, Attilához, a katalinpusztai erdészhez, akinél kezdődött az erdész "pályafutásom". Nyaranta nála dolgoztam közmunkásként és sok mindent megtanultam tőle. Másnap ismét Budapest, kellemes délután következett, ami túl gyorsan eltelt, de ez az élet rendje. Az emberek rohannak, de az emlékek megmaradnak, amiket olyankor is felidézhet az ember, mikor egyedül van, elmélyedhet gondolataiban. "Timpul e dascalul cel mai bun." - ami annyit tesz, hogy "az idő a legjobb tanár." Ezt egy román közmondásos könyvben olvastam.
Nem minden román közmondás ilyen tanulságos, például a kedvencem az "Albina moarta nu mai face miere." vagyis "a döglött méhecske nem csinál mézet."
Elintéztem még egy-két hivatalosabb dolgot és indultam is keletnek. Megpróbáltam visszarázódni a tanulásba, de elég nehéz volt.
Indult egy román nyelvi kurzus is az erasmus-os diákoknak, amire elmentem és szembesülnöm kellett azzal, hogy a tanárnő után én tudok a legjobban románul, ezt ő gyorsan észre is vette és mondta, hogy akkor távozzak, persze csak viccelt. Angolul magyarázza a román szavakat a spanyoloknak, olaszoknak és még kitudja kiknek, mikor bemondta, hogy "Chicken is pui, da?", akkor önkéntelenül rámjött a nevetés.
A múlt hétvégén Sepsiszentgyörgyben néptánctalálkozót tartottak, amire el kellett néznem, pénteken és
szombaton is táncház volt, de a pénteki után azt mondtam, hogy ez kitette a szombatit is, úgyhogy szombaton már csak regenerálódtam.
A héten már minden a rendes kerékvágásban volt, kedden elmentem egy új tánccsoportba is próbálni, a Sirülőbe, ahol a Háromszék te. koreográfusa tanít. Nagyon megtetszett, kalotaszegit tanulunk, már alig várom a jövő hét keddet. Hogy kicsit szakmázzunk is, csütörtökön kitermelés gyakorlaton kimentünk a tanműhelyhez, ahol fát hasogattunk hidraulikus géppel, akkor aprítottunk gallyakat faapríték darálóval, és megnéztünk egy csörlőt is, amit a drótkötélpályás közelítésnél használnak. Nagyon tetszik ez a drótköteles közelítés. Ma volt elméleti órán egy vendég előadó, aki ilyen eszközöket importál Svájcból a Wyssen cégtől. Rengeteg érdekes dolgot mesélt.
Egy ilyen rendszert egy szakképzett személyzet 3 nap alatt felálít, olyan 200m kábellel, akár 3000 méterig meredek lejtőkre is.


A kocsika, ami a sodronyon csúszik valójában egy kisebb csörlő, ami kb. 3 tonnát felcsörlőz a kocsikához, ami lecsúszik a faanyaggal a rakodóhoz. a gravitációt kihasználva közelíthető ki a faanyag. A kocsikát egy nagyobb csörlő húzza vissza, olyan, mint ami a fölső képen is látható. A nagyobb csörlő szánkó vázra van ráépítve és traktorral lehet húzni a helyére, ahol hozzákötik egy fához. Az előadó elmondta, hogy egy ilyen gép csak napi 30 liter üzemanyagot fogyaszt, ellentétben a nagyétvágyú közelítőgépekkel. Rengeteg változat van, több kábeles megoldások is vannak, ebbe még nem ástam bele magam, de van anyagom hozzá. Olyan 250 ezer euró egy kisebb rendszer, amivel már el lehet dolgozgatni. Brassótól 30 km-re is van most egy ilyen pálya szerelve, beszéltük is a fiúkkal, hogy kimegyünk megnézni egyik nap.



2013. október 28., hétfő

A körút


Kedd reggel még kicsit csipásan voltam, de észrevettem 3 kalapos srácot iskolába menet. Magyarul beszélgettek, tuti néptáncosok, majd kedden kiderül hogy táncolnak, ugyanis a magyar kocsmában táncház lesz.
Az iskolarendszert kezdem megszokni, itt minden előadást, labort 1 óra 40 percig tartanak.
Erdősítés laboron összesen 3-an voltunk Fejér János, Fejér András és én. Erdősítést az idős néni tartja, akiről már írtam. Félév végén le kell adni egy projektet, amit egy üzemterv alapján kell elkészíteni, Ilona néni ragaszkodott ahhoz, hogy nekem valamilyen külön üzemtervet keres, ahol nincsenek fenyők vagy ilyen magasabb szinteken található fajok. Nem ellenkeztem, keresetünk is egy elkészített projektet, amiben kocsányos tölgy, kőris van főként és ez alapján kell elkészítenem a sajátomat másféleképpen, még nekem sem tiszta, hogy hogyan, de Andrásék segítenek majd.

Erdőrendezésből ismét voltunk kint terepen:






Az úgy néz ki, hogy kapunk térképet, sétálunk sétálunk, egyszer csak nem csücsülünk le hanem megnézzük, hogy melyik parcellában, alparcellában vagyunk, kikeressük a kis könyvünkből és az alapján elkezdjük kitölteni a fisa-t, ami összefoglalja a termőhely tulajdonságait, számokkal és betűkkel írja le. 
Majd Jacob bácsi elsétál néhány fához, megméri a kerületét és szemre néhány magasságot, ezeket is rögzítjük és sétálunk a következőhöz.


Erdészeti kitermelés terepen csörlőzés volt a gyakorlat, egy számomra egészen érdekes dologgal huzigáltuk a fákat, ez a szerkezet úgy működik, hogy a láncfűrészhez hozzákötnek egy csörlőt bizonyos áttételeken keresztül. A fűrészt kikötik egy fához, így oda lehet vontatni a fákat egy helyre. Ezt sűrű fenyőerdőkben használják állítólag, mikor még fiatal az állomány, de szükség van gyérítésre és traktorral vagy lóval lehetetlen a közelítés. A fenyőt könnyen is elhúzza elég jól lehet vele dolgozni, olyan 1 tonnáig lehet vele csörlőzni.
Össze álltunk egy képre jobbról balra haladva: Barna, Golyó, Magor, János, Andrán és én.
Azért jut idő másra is, nemcsak tanulás van, hétfőn, szerdán este néptánc. Sőt csütörtök délután azon vettem észere magam, hogy ások, ugyanis Adélék építkeznek és még a hideg beállta előtt be kell keríteni a telket, amire Szilveszter elmondása szerint a 200 m-re lévő Brassó körgyűrű miatt van szükség. Ugyanis valami meg kell fogja az idáig sirülő kamionokat. Szilveszter csíki gyerek, Matyi brassói, még itt volt Xilamér, aki szintén brassói és János, Adél barátja, aki négyfalusi. Jól esett egy kis mozgás, jót ettünk utána, hallgattuk Szilveszter világnézeteit, nevettünk sokat. 
A hétvége is érdekes volt, mint már írtam a helyi magyar erdészeti szakcsoport minden évben szervez "körutat", idén Bölönbe mentünk egy hétvégi házba. Pénteken 2-kor találkoztunk a vasúton, mindenki adott 2 lejt és Magor fordult egyet 2 sörért. Még a vonat el sem indult elfogyott az egyik, elő is került a köményes pálinka szintén Magor jóvoltából, majd némi beszélgetés után megérkeztünk Mogyorósra. Innen Zsoltiék értünk jöttek és elvittek Bölönbe az otthonukba. Megízleltünk pár Hargitát, majd kimentünk a hétvégi házhoz, és ott is kipróbáltuk, ugyanolyan volt az íze.
Másnap kimentünk és a helyi mérnökúr és Jenő bácsi, Laci szakmai előadásait hallgattuk. Először egy kocsánytalan tölgyesbe mentünk, ahol már igen szép újulat volt, a gyertyán második lombkoronaszint ki volt véve vagy 7 éve, így az erősebb fényhatás miatt megindultak a csemeték növekedni. Mint később kiderült, lékek is vannak az erdőrészben, itt csoportos felújító vágásnak hívják, a lékek nagysága egy, másfél fahossznyi. Ápolva is voltak a lékek, lehetett látni, hogy lecsapkodták a gyorsabban növő gyertyánokat, hogy ne nyomják el a tölgy csemetéket.
Mértünk átmérőt, megtudtam egy két titkot is, mint például az átlalót sok helyen megbuherálják a fakupecek, vagyis mikor erdőt vesznek, akkor olyan átlalót visznek, ami kevesebbet mér, mikor eladnak, akkor meg úgy értékesítik, hogy pár centivel többet mutasson, nagy köbméternél sokat fog.
Az egyik nagy probléma itt, hogy a szaknyelvet románul tanulják a diákok és csak az ilyen körutakon van esélyük megtanulni a szakkifejezéseket. Az átlalót, is clupa-nak ismerik, de többen is kérdezték tőlem, hogyan van magyarul, szóval érdekli őket.


Magor és a klupa


A táborhely felé meglátogattunk két csemetekertet is. Kevés csemetekert van a környéken, a legközelebbi vagy 30 km-re van, az emberek nem igazán foglalkoznak vele, sok vele a pepecskélés azt mondják. A bölöni kertek sem túl nagyok és ezzel is a mérnöknek kell foglalkozni, nem igazán bízza másra. A kerítését kalákában csinálták, az öntözést pedig egy megduzzasztott patakból oldják meg vödrökkel..de a csemeték szépek voltak! Csak állati eredetű trágyával dolgoznak, nem használnak műtrágyát. Azt mondják, hogy a műtrágyával növekedett csemeték szép nagyok lesznek meg erősnek néznek ki, de mikor kiültetik őket, nem bírják a szélsőséget.


Mire visszaértünk már javában fortyogott a kecsketokány, a tokány pörköltnek felel meg. Jenő bá vezetésével az erdészeti dolgozók készítették nekünk.



Közben mindenki Bajuszt figyelte, Jenő bá kutyáját. Bajusz élvezte a helyzetet, odahúzott a fogával egy fát a rakásból és két sört is odahúrcolt, majd odament Kincsőhöz udvarolni, mire megjegyezték a kollégák, hogy Jenő, le se tagadhatod a kutyádat!


Ebéd után kimentünk egy bükkösbe, ahol fokozatos felújító vágást végeztek, először magvető vágást és így tovább, de mégis maradtak foltok, ahol nem újult meg a bükk, az ilyen foltokat Jenő bácsiék luccal pótolták és bekenték a csemeték csúcsát szerrel, hogy ne rágják a vadak. Itt nem használnak kerítéseket, talán azért, mert nem futja ki. Béla bá azt is elmondta, hogy régen, mikor még nem voltak vegyszerek, a birka büdös gyapját tekerték a csemeték csúcsára, amit nem igazán komáztak a szarvasok.


Este lett, mire leértünk a pisztrángoshoz, itt vagy 6 tóban voltak pisztrángok különböző korosztályok, lejtős területen egy patak táplálja a tavakat, a magasabban fekvőkből csővel túlfolyón keresztül csobog bele az alsókba. A madarakkal szokott gond lenni, egyébként megéri tartani őket, nem esznek sokat, 25 lej kilója, amit értékesíteni lehet.


Csanád, Magor és én az x.-ik Hargita után mulatunk éppen!


Másnap Mogyoróson vártunk a vonatra és elemeztük a hétvégét. Szerintem megérte elmenni, bár sokan nem jöttek el.